Beszéljünk a fizukról
2019. augusztus 11. írta: direct_speech

Beszéljünk a fizukról

Elég rég jelentkeztem, tudom, de ennek jó oka van. Új munkahelyen dolgozom és tudjátok, a próbaidő az emberre rátesz egy plusz terhet. Rám legalábbis mindenképp.

Egy héttel ezelőtt elkezdtem egy teljesen más témát kifejteni, amit később szeretnék majd elétek tárni. Aztán hallottam embereket beszélni fizetésekről és végiggondoltam, hogy ez tényleg egy olyan téma, ami itthon tabu és a munkahelyek alapvetően tiltják a fizetésekről való kommunikációt a dolgozóinak. A munkakeresés során tapasztalt bérsávok, a HR-esek által elhúzott mézes-madzag, a különböző portálokon fellelhető valós vagy fiktív fizetési adatok illetve az ismerősi körömmel folytatott beszélgetések inspirálták ezt az írásomat.

 

Pénz, pénz, pénz

Magyarország összes hírportálján havonta hír, hogy 20 ezer informatikus hiányzik a magyar piacról. Ezen hírekben mindig megemlítik a bootcamp jellegű fejlesztő képzőket és hogy 3 év alatt milliós fizetést lehet elérni fejlesztőként.
Persze, milliomos leszel öcsém 1 év alatt.

Minden évben ontják magukból a HR portálok az aktuális évre vetített fizetéseket, amiből megtudhatod, hogy mennyire szarul keresel (vagy nem). Megtudhatod, hogy 1,4 Millió egy senior fejlesztő fizetés plafonja, adattudós kell mindenhová, továbbá hogy az informatika nem csak a fejlesztőkből áll és hogy a DevOps az nagyon menő.

Ezen információk miatt manapság mindenki is fejlesztő szeretne lenni. Gizi nénitől kezdve a postáson át a mindenhonnan kibukott diákon keresztül az elhivatott geekig: mindenki. Még édesanyám is szeretne fejleszteni.

Miért?
Mert marha jól fizet.

De mennyire jól? Nem beszélünk róla.

Miért nem beszélünk a pénzről? 

Magyarországon nem szokás fizetésekről beszélni. A társadalom, a munkahelyi policy-k mind azt szeretnék, ha nem ismernénk egymás jövedelmét. Ezt el tudom fogadni, viszont sokkal egyszerűbb lenne egy bértárgyalás, ha az ember előre tudná a valódi fizetési sávokat, akár már a pozíció leírásban.

Erre voltak törekvések. Az egyik munkahelyemre, amelyet magamtól pályáztam meg, pozíció leírásban meg volt adva a bérsáv, így tisztában voltam vele, hogy meddig mehetek el, és a tapasztalatomhoz képest, mennyit kérjek.

De miért nem beszélünk a pénzről? Miért van céges policy? A válasz roppant egyszerű: hatalmas különbség lehet 2 ugyan olyan munkakörben dolgozó ember fizetésében, így nem cél, hogy sávokba rendezve legyen meghatározva céges szinten a pozíciókhoz tartozó fizetési sapka.

Nagyon sok más országban a fizetések alapfeltételként vannak megadva  egy pozícióhoz. Ez mindenki számára könnyebbség. Láthatod a karrierutadra vetítve az elérhető lehetőségeket, elkerülheted azt, hogy a fizetésed nem éri el a többiek fizetését, illetve nem kell aggódnod, hogy milyen összeget kérj a HR körnél.

Egy ismerősöm szokta mondani: "Annyit kérj, amennyiért megéri neked napi 8 órában bemenned dolgozni". :)

Mennyi az annyi

Minden év elején kijön a Hays legfrisebb "jelentése" az adott évre vonatkozó fejlesztők, informatikában dolgozók (nem csak IT-s kimutatás)bérével kapcsolatban. 
Jelölések:
SWE - Software Engineer
DS - Data Scientist
BI - BI Developer
DE - Data Engineer
DeV - DevOps
Sec - Security
BA - Business Analyst
SC - Scrum Master
Mob - Mobile
OT - Other

Nagyvonalakban az idei számok(átlagolva, bruttó):


Ezek a számok a Hays 2019-re írt adatai alapján, kategóriánként, a tipikus fizetéseket tartalmazzák.

A problémám 2 kategóriával van: junior és a lead. 

Egy átlagos junior pozíció, hacsak nem a NASA rakétairányító rendszerének a fejlesztése, blockchain alapú fejlesztés, illetve valódi MI fejlesztés, majdhogynem elképzelhetetlen, hogy alkalmazotti munkaviszonnyal ezek a számok visszaköszönjenek.

Nem azt mondom, hogy juniorként nem lehet jó pénzt keresni, de br.750 ezret egy 0-2 év tapasztalattal rendelkező ember itthon nem fog keresni.

Lead pozival meg az a bajom, hogy a számok még helyesek is lennének, azonban az expert fizetések elég közel vannak, ami arra enged következtetni, hogy cége válogatja, hogy számára a top pozi az expert, vagy a lead, így a kettő szerintem egybe kellene hogy tartozzon. Másrészről ha megnézzük, hogy mekkora különbség van a junior és lead között láthatjuk, hogy nem akkora különbségek vannak, mint amelyre a legtöbb ember gondolna. Szerintem a lead poziknak picivel magasabban kellene lenniük.

Rengeteg ismerősömmel beszélgettem arról, hogy szerintük milyen pénzek mozognak a mostani piacon és ezek a magic számok vagy nem akartak előkerülni, vagy teljesen reménytelen helyzet. Sokan azt látják, hogy irreálisan magas béreket adnak meg a fejvadász cégek a beszélgetések során.

Mi határozza meg a számokat?

Sok minden. A cég profilja, a versenytársaknál lévő keresetek, a projekt fontossága és az általános fizetési standardok. Mennyire nehéz adott pozícióra embert találni, hányan jelentkeznek az meghirdetett állásra.
Ezen dolgok vannak nagy hatással arra, hogy mennyit pénzt is lehet elkérni egy adott pozícióért.

Sok cégnél láttam már, hogy meghirdetnek egy pozíciót egy adott bérsávval, de nem találnak jelöltet. Ilyenkor újrahirdetik a pozit egy emelt bérsávval. Ez egy eléggé bevett szokás. 

Furcsa történeteim vannak a fizetésekkel kapcsolatban. Emlékszem, amikor még nagyon az elején voltam a karrieremnek és 2 év tapasztalattal váltottam munkahelyet, ugyan annyiért sikerült váltanom, mint az akkor 10+ év tapasztalattal rendelkező kolléga, aki technológiai stacket tekintve egy keresett területen helyezkedett el, viszont ő kérte az összeget a bértárgyaláson. Ez mind amiatt fordulhatott elő, hogy nem tájékozódott megfelelően az akkori piaci számokkal kapcsolatban.

Ezzel szemben láttam olyat is, hogy valaki teljesen junior tapasztalattal senior bérért dolgozott. Ez egyébként a mostani piacon egyre gyakoribb jelenség.

De honnan lehet megbízható információhoz jutni a fizetésekkel kapcsolatban?

De akkor mennyi az annyi?

Az őszinte válasz: nem tudom pontosan megmondani. A mostani pár hónapos felvételi procedúrám alatt látott számokról illetve az ismerősi köröm által ismert számokról tudok beszélni illetve azokról az oldalakról, ahonnan én is tájékozódom.

A munkahelyből elég könnyű általános fizetési sávval kapcsolatban információt találni az interneten. Ezeket azért meg kell válogatni: sokszor a különböző HR salary guide-ok vannak belinkelve ezekre az oldalakra is, így azokat óvatosan kezeljük.

Példának okáért én nagy-ritkán https://www.mennyitkeresel.hu/informatika-fizetesek oldalra is el szoktam látogatni. Itt azért találkozni vad számokkal, de alapvetően kiinduló pontnak nem rossz. Erről annyit érdemes tudni, hogy teljesen anonim módon tudnak rá az emberek bejegyzést készíteni. Az oldalon lévő táblázat teljesen használhatatlan adatokat tartalmaz, ne az határozza meg, hogy a bértárgyalásnál mekkora összeget mondasz.

A másik forrás, amit jó szívvel ajánlok: https://www.glassdoor.com/index.htm
A Glassdoor-al is az a helyzet, hogy nem ad általánosságban elfogadható képet a keresetekről. Én akkor szoktam a Glassdoort használni, amikor kifejezetten több országban jelenlévő multival kapcsolatban szeretném megnézni a fizetési adatokat. A specialitása ennek az oldalnak, hogy a user-ek adhatnak meg fizetési adatot szinte bármilyen formában: órabére lebontva, heti, 2 heti, havi és éves összegeket is láttam már megjelölve. 

Freelancer munkákhoz ideális lehet egy  adott ország fizetéseivel kapcsolatban információt szerezni.

A harmadik ilyen portál, amit érdemes ismerni: https://www.fizetesek.hu/
Itt bárki kitöltheti a saját fizetései adatait és válaszul megkapja, hogy a fizetése a hasonló munkakörben dolgozó emberek által kitöltött adatok hány %-ánál jobb. Ez egy érdekes funkció.
Hasznos funkció a pozíció alapú keresés. Itt megjegyzem, hogy ez félrevezető lehet, mert ahány cég, annyi féle képpen értelmezhetnek egy adott pozíciót. Kategóriánál látszik, hogy még nincs minden fancy kategória felvezetve: nem találtam pl. Data Engineer pozíciót. Régiós összehasonlítást is mutat az elemzés.

Pár hónapja lettem tagja ennek a Facebook csoportnak: Programozói Állások
-> https://www.facebook.com/groups/1456471327977983/
A csoport alapszabálya, hogy úgy lehet hirdetni pozíciót, hogy a fizetéssel kapcsolatos információnak szerepelnie kell a leírásban. Ez nagyon sokat segíthet bárkinek.

Ezen portálok adatira támaszkodva kialakulhat az emberekben egy kép a fizetésekkel kapcsolatban.

Bennem ez a kép alakult ki a számokról:

Ezek a számok javarészt saját HR-es tapasztalatokból, a volt kollégáimmal, barátaimmal való beszélgetésekből, fejvadászokkal való egyeztetések után fogalmazódtak meg bennem. Én nem fogom annyira széles pozíciós skálán felsorolni a pozíciókhoz tartozó fizetéseket, inkább a junior, medior, senior, architect, lead pozikról egy általánosabb képet alkotva írnék számot. Itt természetesen lehetnek eltérések: egy Data Scientist jó eséllyel többet fog keresni, mint pl. egy PHP fejlesztő. Ezek a számok nem tartalmazzák az egyéb juttatás: 13., 14. havi bért, cafeteriat, stb. , ezek szigorúan vett alapbéreket jelentenek.

Junior bérek(br): 0-2 év

Fejlesztő: 500 - 600 ezer
Üzemeltető: 450 - 500 ezer + egyéb juttatások(túlóra + készenlét, ha a munkakör megköveteli)
Analyst: 500 - 550 ezer

Medior bérek(br): 2-5 év

Fejlesztő: 600 - 800 ezer
Üzemeltető: 550 - 650 ezer + egyéb juttatások(túlóra + készenlét, ha a munkakör megköveteli)
Analyst: 600 - 800 ezer

Senior bérek(br): 5+ év

Fejlesztő: 850 - 1200 ezer
Üzemeltető: 700 - 900 ezer + egyéb juttatások(túlóra + készenlét, ha a munkakör megköveteli)
Analyst: 850 - 1000 ezer

Architect bérek(br): 10+ év
1200 - 1400 ezer

Lead bérek(br):
Fejlesztő: 1200 -  ezer
Üzemeltető: 1000 -  ezer,  egyéb juttatások(túlóra + készenlét, ha a munkakör megköveteli)
Analyst: 1100 - ezer

Az feltűnhet, hogy nagyon hasonlóak a számok, mint a Hays lista esetében. Ahhoz a listához, amit én tettem ki a bejegyzésbe. De az a lista egy átlagolt, szűrt lista volt. Az én számaimat több emberrel megvitatva, több HR-ajánlat alapján, több fejvadásztól kapott információk alapján alkottam meg.

Amit érdemes megjegyezni: a számok folyamatosan változnak, az általam leírtak sem garancia arra, hogy a valóságban mindegyike megállja a helyét. Korábbi, a seniorokkal kapcsolatos posztomban utaltam rá, hogy itthon a projektek komplexitása miatt pl. sokkal kevesebb Architekt és Lead pozíció van a piacon. Így azok a számok nőhetnek, csökkenhetnek elég jelentős mértékben.

Sokszor láttam azt, hogy cégen belül hatalmas különbségek tudtak kialakulni fizetés és fizetés között. Ennek oka, hogy nem sávos rendszerben dolgoztatnak a cégek, vagy ha igen, akkor nem racionális sávokat használnak.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre a számokkal kapcsolatban. Egyetértetek ezekkel? Túlzónak gondoljátok? Esetleg kevésnek goldoljátok néhol a sávokat?

Írjatok nyugodtan itt, vagy a Facebookon.

Szókimondó Fejlesztő voltam.

Szép napot!

A bejegyzés trackback címe:

https://szokimondofejleszto.blog.hu/api/trackback/id/tr9715001556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktor Fulop 2019.08.16. 16:30:08

Hello, nem lehetne ezt a brutto dolgot hanyagolni? Vagy nettot irj, vagy bertomeget mert a bruttot mimdenki osszevissza szamolja.

direct_speech 2019.08.18. 19:35:58

@Viktor Fulop: Azért bruttó összegeket használtam, mert alapvetően a munkaszerződésen is bruttó összegek vannak megadva. Mivel a bejegyzés nem tartalmaz csak beosztotti béreket, így a bruttó összeg a legracionálisabb választás. A nettó összeget úgy lehet meghatározni, hogy a bruttó összeget megszorzod 0,665-el és akkor pontosan azt a nettó összeget kapod, mint ami a számládra érkezik fizetéskor.

SH4RK 2020.07.14. 11:12:17

@Viktor Fulop: Értem én, hogy a bruttó kit érdekel, engem is cska a nettó izgat, azonban élethelyzettől függően változik az adózás. Így két különböző embernek végül mégiscsak más-más összeg fog szerepelni hónap végén a számláján.

sebesbal 2020.09.15. 18:13:43

@Viktor Fulop: Pont hogy a nettót számolja mindenki "össze-vissza". Családi állapot, gyerekek száma drasztikusan befolyásolja.

sebesbal 2020.09.15. 18:21:44

Én a glassdoor-t nézegetem rendszeresen, valamint újabban ezt az oldalt, ahol csak bérsávval vannak álláshirdetések:
nofluffjobs.com/hu

Ennek alapján nekem a Hays és a cikkíró saját táblázata is kicsit optimistának tűnik (de mintha kevésbé irreálisan optimistának mint néhány éve).

sebesbal 2020.09.15. 18:47:13

Pl. a glassdoor szerint Senior Software Engineer Budapest:
8.169.000 / év, ami 680.000 / hó. Ezt nem tudom hogy jön ki neki, a konkrét cégek amiket felsorol inkább 800 / hó körül vannak (de nem 1M). A nofluffon próbaképp kiszámoltam az első 20 találat közepét ugyanerre a kategóriára, 821.000 / hó jött ki.

direct_speech 2020.09.17. 12:34:54

@sebesbal: A Glassdoor sok esetben félrevezető, mivel ott nem olyan felmérés készül, mint amit pl. a Hays csinál.
Amit én készitettem listát, ott a saját tapasztalatok, HR-es interjúk és az ismerősök által jelzett számokat próbáltam leirni. Természetesen teljesen valid, hogy ugyan arra a pozira egyik cég 1M-et ad, a másik meg 600K-t. NoFLuff-ot én is kedvelem, de az sem tökéletes, mint ahogy az én szerzeményem sem.

sebesbal 2020.09.17. 15:14:16

@direct_speech: A Hays-el az a baj, hogy ők egy fejvadászcég, a legtöbb cég számára drága a szolgáltatásuk, így csak a felső szegmens jelenik meg a statisztikájukban. A kis cégeknek eszük ágában sincs fél vagy egy éves fizut kifizetni a fejvadásznak, inkább hirdetnek a Füles magazinban. Egyének személyes tapasztalata ill. ismerősi körének tapasztalata hasonlóan nem reprezentatív, pl. erősen függ az illető skillsetjétől. (én életemben egyszer kérdeztem rá egy ismerősöm fizujára, mert lényeges volt nekem akkor, ezt leszámítva az ember nem szokta az ismerőseinek fizuját gyűjteni). A Glassdoornál viszont nem látom hogy mi okozhatna torzulást az adatokban. Talán annyi, hogy aki elégedetlen az motiváltabb felmenni a Glassdoorra hogy lehúzza a céget, és akkor már megadja a fizuját is. A Glassdoor mellett szól hogy elég konzisztentsnek tűnik önmagában is, valamint összehasonlítva más komolyan vehető forrásokkal (payscale, országok statisztikai hivatalai), nemzetközi összehasonlításokkal. Ezzel együtt én is csak találgatok, rettentően szeretnék egy megbízható forrást.

232323 2021.01.17. 10:27:35

utolsóvonalas csicskaként (igen, a leaddev is az meg az architektis, ahogy minden technikai pozi, mert mindenüt tcska a "biznisz" megy) sehol sem fogsz jól élni, jól keresni - és ez összhangban van azzal, hogy alapvetően semmihez sincs jogod egy cégen belül. semmiről se te döntesz, hanem mondjuk egy PM/BA/PO.. szétteszi a kezét hogy "sajnos 4 gombért adtuk le az uj report ficsört, szóval annyiból hekkeld össze, ez egy munkahely kisfiam).
süti beállítások módosítása